Első

Évekkel ezelőtt rendszeresen vezettem egy blogot, ami arról szólt, hogyan haladunk azon a kényszerpályán, amire külső körülmények vezettek. Rettentő csúnyán hangzik a "kényszer" szó miatt, miközben nem is volt rossz időszak, szerettem az otthonoktatást.

Ahogy elkanyarodtunk, a blogírásnak is vége lett. Sőt, azóta a blog, mint műfaj is letűnőben van, én mégis ide tértem vissza egy újabb kanyar után, mert úgy érzem újra van mondanivalóm. A diplomámon matematika-számítástechnika szakos tanár szerepel, de valamiért nem értem be ennyivel, és most elkezdtem (mily' meglepő a blog címe alapján) a fizikát.

Szegeden szerettem volna tanulni, ahol az először vetettem bele magam a felsőoktatásba, de ismét kényszerpálya miatt, Nyíregyháza lett. Végül kiderült, hogy ez a kényszerpálya is jó pálya. Teljesen más karakterek tanítanak most, és teljesen máshogy, mint anno. Ezt először nehéz volt elfogadnom, de rájöttem, hogy a saját eszközeikkel itt is mindenki azt szeretné elérni, hogy egy jó fizikatanárt bocsássanak a képzés végén útjára.

Végül, a blog nevéről, bár reményeim szerint mindenki egyből érti a szójátékunkat...

Reggel mondtam Hannának (a lányom, akit a korábbi blogban, mivel még kiskorú volt soha nem neveztem nevén), hogy mibe szeretnék fogni, találjunk neki nevet. Végül az ő ötlete lett a befutó,

fizi(ka)rika,

mert célom, hogy minél több gyerek szeresse meg a fizikát, és menjen neki, mint a karikacsapás*. Hanna társszerzőként is fel fog bukkani, hisz ő is nagyon szereti a fizikát. Korábban fizikus szeretett volna lenni, de végül "árulóvá" lett, és kémiára váltott. :)

*A mondás eredetét is meg szerettem volna osztani, de egymásnak ellentmondó magyarázatokra bukkantam, így ez még kutatás alatt áll, de pótolni fogom.

Annamária